Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda
Hírek

NYILT NAPOK AZ ÓVODÁKBAN 2023

 

A hírek menüpontba felkerült a 2023 évi nyári nyitvatartási rend.

 

A hírek menüpontba került fel a Ovifoci és Néptánc tájékoztató!

 

A Hírek és a Szülőknek szól menüben találhatók meg a Tagovodák Körzethatárai!

 

A Szülőknek szól menü pontba feltöltésre került a tankötelezettség megkezdésének halasztására vonatkozó szülői tájékoztató.

 

Elérhetőségek
1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc u. 110. OM: 034753

PROGRAMOK

 

Az óvoda kiegészítő programjában megjelenő programok

 

Hagyományos” oviindító buli”

Hagyományos év kezdő program, ami megalapozza az egész év jó hangulatát. A kiscsoportosok először élhetik meg a MI érzést, a közösség erejét. Énekelünk, táncolunk, mesét dramatizálunk a Gézengúz együttes vezetésével, élőzene mellett. Az előadás alatt használt hangszerekkel az esemény végén megismerkedhetnek a gyerekek.

 

Október 23. kapcsán múltidézés

Ezzel kapcsolatos kiállítások megtekintése.

 

Szüreti mulatság

A csoportok énekelve vonulnak ki az udvarra, majd a padokból összeállított, falovak által húzott „szekérrel” kocsizunk ki a „szőlőbe”. Ott, a már összegyűjtött szőlőt leszemezzük, összenyomogatjuk, majd préseljük. Préselés után csipegetünk a terített asztalon lévő pogácsából, süteményekből, majd a musttal való koccintás után indul a táncház, melyet a fakultatív Néptáncot vezető néptáncos kolléganő vezet, a muzsikussal. A népzenész minden évben más-más hangszereket hoz (erre az évre kecskebőr duda, különböző furulyák), melyekkel a mulatozás közben meg is ismerkednek a gyerekek. A mulatság után a mindenki énekelve vonul fel csoportszobájához.

 

„Tök jó délután”

A tervezett programmal hagyományt szeretnénk teremteni egy szülőkkel közös kézműves délutánnak. Ezen a héten az ősz témakörhöz kapcsolódva minden csoportban a TÖK, mint őszi termés lesz a középpontban. A munkadélután 15:00 órakor kezdődik, és folyamatosan lehet bekapcsolódni a tevékenységekbe: tökfaragás, mécses tartó barkácsolás, gyurmázás-tökmagdíszítéssel, tök lufi készítés, stb. Az elkészült faragott tököket, mécses tartókat az udvaron helyezzük el, mécsest gyújtunk bennük (a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartva), majd éneklés, mondókázás után megköszönjük a szülőknek a közös délutánt, elköszönünk a családoktól.

 

Adventi készülődés

Karácsonyi barkácsolás a gyermekekkel, szülőkkel – ajtódíszek, mécses tartók, asztaldíszek, mézeskalács készítése. Munka közben halk karácsonyi zene, illatos tea mellett hangulatos beszélgetések alakulnak, emlékezünk a régebbi ünnepekre.

 

Mikulásvárás

Közös csizmatisztítással indul a nap. A tiszta lábbeliket kihelyezzük az ablakokba. A szabadjáték ideje alatt folyamatosan figyeljük, hallgatjuk, hogy mikor érkezik a Mikulás. Mindeközben Mikulás dalokat énekelünk, verseket mondunk. Egy megbeszélt jelre (csengőszó), „Biztos ő az…itt van!” felkiáltás után, szervezetten indulunk el az izgatott gyermekekkel megtalálni a Mikulást. A Mikulás keresés közben az épület minden helyiségébe bekukkantunk, közben a gyermeki képzelet utat tör magának, és szárnyal: „Láttam elsuhanni a lépcsőnél!” „Nézd, ott a lábnyoma!”, stb. Miután nem találjuk meg, visszatérünk a csoportszobákba, ahol a hatalmas zsák vár a gyermekekre, teli ajándékokkal., a csizmák is megteltek meglepetésekkel. A zsák tartalmának felfedezése közös munka, s megbeszéljük, hogy a benne található finomságokat együtt fogjuk elfogyasztani az óvodában, a csizma tartalmát hazavihetik. Az izgalmas délelőttöt közös ének, játék és falatozás zárja.

 

 

 

Mikulás kupa

Kerületi szintű játékos, sport vetélkedők.

 

Kiskarácsony, nagykarácsony

Fenyőfadíszítés előző délután a tornaszobában. Az ünnep napján közös ünneplés a karácsonyfa körül, ahol a nagycsoportosok műsorát tekintjük meg, majd az óvodapedagógusok énekelnek néhány karácsonyi dalt. Ezek után csillagszóró gyújtás mellett közös verselés, éneklés, majd az ajándékokkal minden csoport elvonul a saját csoportszobájába, ahol tovább ünnepelnek csoport szinten, kipróbálják az ajándékba kapott játékokat, sütiznek, üdítőznek.

 

Farsang

A mulatság csoportonként kezdődik. A gyermekek jelmezben érkeznek, a szülők 9:00 óráig velünk táncolhatnak, verselhetnek, énekelhetnek, fotózhatnak. Távozásuk után jelmezes „felvonulás”, „bemutatkozás”. Sütizés, üdítőzés, majd versenyjátékok követik egymást. A délelőttöt a bűvész műsora zárja.

 

1848 március 15-re

A témához kötött tevékenységek: Faliújság, óvoda dekorálása.

Ünnephez köthető tárgyak készítése a gyerekekkel, aminek egy része ajándék a Petőfi szoborhoz, amit a középső és nagycsoportosok visznek el előző nap. Nemzeti dal tanulása (1.-2. vsz.).

Ünneplés csoportonként. A Kolompos együttes „Jönnek a huszárok” műsorának dramatizálása.  Folyóiratok, könyvek nézegetése, beszélgetés a témáról. Rajzolás, mintázás, kézi munkázás a témában.

Ünneplés közösen az óvoda udvarán: huszárok lovas bemutatója, táncház.

 

Húsvét az óvodában

A csoportok külön-külön bonyolítják le a locsolkodást. A leányok megterítenek, előkészülnek a legények fogadására. A legények érkezés után egyenként mondanak locsolóverset, majd kiskancsóból, vízzel öntözik meg a leányokat, akik kiskosárból kínálják a hímes tojásokkal a legényeket. Az ajándéktojásokat tarisznyájukba rakják, majd falatozás után indul az udvaron az ajándék keresés, melyet mindig óriási izgalommal várnak a gyermekek. A délelőttöt a Nefelejcs Bábszínház műsora zárja.

 

Föld napja-egy gyermek egy palánta

Közös kertészkedés, udvarszépítés szülőkkel közösen. A Szülői Közösséggel megegyezve fa játékok festése, tereprendezés is tervezve van.

 

Anyák napja

A csoportos óvodapedagógusok által szervezett rövid köszöntő műsor után a gyermekek által készített ajándékok átadása az édesanyáknak és nagymamáknak, majd vendégül látásuk.

 

Napsugár napok

A Napsugár napokon az óvoda születésnapját ünnepeljük meg, ahol változatos programokat kínálunk a gyerekeknek. Sportolási és kézműveskedési lehetőséggel, arcfestéssel, ugráló várral készülünk, ami kiegészül külső előadók műsorával. Az esemény lehetőséget teremt arra, hogy erősítse gyermekek szociabilitását, együtt tegyék próbára magukat, megtapasztalják a közös sportolás, közös alkotás élményét.

Az eseményt közös születésnapi tornázással zárjuk.

 

 

 

Nyílt nap

A leendő kiscsoportos gyermekeket és szüleiket várjuk a nyílt napra, ahol megismerkedhetnek egymással, a leendő óvodapedagógusokkal, dajkákkal, pedagógiai asszisztensekkel, a gyermekekkel foglalkozó szakemberekkel. Bekapcsolódhatnak a napi tevékenységekbe (gyurmázás, szabad játék, mozgás), megfigyelhetik a szokás- és szabályrendszer működését, betekintést kaphatnak az óvoda életébe.

 

Madarak Fák napja

A nagycsoportosok ellátogatnak a Kis Duna parton elültetett fánkhoz.

 

Kihívás napja Gyermeknap

Az egész délelőttünk a sportolásról szól. Bemelegítésként a bátrabb gyermekekkel egy óriási óvoda-iskola kört futunk, majd zenés tornával folytatjuk a ráhangolódást. Ez után a meghívott sportolók tartanak rövid bemutatókat, s utána próbálkozunk a bemutatott sportágakkal.

 

Nagycsoportosok búcsúja

A búcsúzó nagycsoportosokat először a kis- és középső csoportosok búcsúztatják el egy-egy verssel, dallal, majd az iskolába készülő nagycsoportosok adnak rövid műsort. A ballagó ajándékok kiosztása után énekelve körüljárják az óvodát, annak udvarát, s megkezdődik a búcsú uzsonna, szendviccsel, tortával, üdítővel.

 

Gyermeknap

A gyermeknap keretében rajz-, homokvárépítő és aszfaltrajz versenyt rendezünk, ahol minden gyermek nyertes. Fagylaltozás, ajándékosztás, zene, móka, kacagás.

 

Balesetmentes közlekedésre nevelés

Részt veszünk a balesetmentes közlekedési projektben. Kerületi KRESZ park látogatása a Csalitos Óvodában.

 

Fakultatív programok

 

Hittan

Heti rendszerességgel katolikus, illetve református és egyéb felekezeti hittanra van lehetőség járni.

 

Ovifoci

Bozsik program keretében heti rendszerességgel tartott foglalkozások.

 

Néptánc

Jelentkezők száma és igény szerint induló néptánc jellegű óvodai dalos, népi játékos, hagyományőrzés keretében külső szervező által tartott foglakozás.

 

Úszás

A tankötelezettek számára szervezett fakultatív program. Tíz alkalmas vízhez szoktatás.

 

RG

Nagycsoportos lányoknak szervezett ritmikus sportgimnasztika. Heti rendszerességgel az óvodánk egyik pedagógusa által tartott foglalkozás.

 

Kövess minket